18:50. Vége az egyetlen műsornak, amit nézni szoktam. Bizonyára kicsit furán hangzik egy rocker lány ’szájából’, de én bizony topmodell akarok lenni. :)
Vegyük előbb a műsort, aztán engem.
Minden este 6-kor enyém a nappali (kivéve, ha délutános vagyok, de szerencsére van ismétlés :D :D :D), átkapcsolom a tévét és elmerülök egy olyan világban, ami ebben az országban még véletlenül sem létezik. Felcsendül a zene, ami kifejezetten kellemes, feltűnik Tyra Banks arca és kezdődik a show! Be kell vallani, nem egy intellektualitástól fűtött program, de még mindig jobb, mint a kibeszélő, beszóló kisebbségi verekedős szórakoztató (???) műsorok. Ezt az egyet nézem, de ezt mindig. (Meg lehet kövezni érte, de akkor is ez van :D) Nem tartom feltétlenül (le)építő sorozatnak, de természetesen a földön kell maradni. Az ott New York, az Egyesült Államok. Ez pedig a kőkemény magyar valóság. A mai műsorban arról volt szó, mi lett a versenyzőkkel a show után. Többeknek sikerült modellként érvényesülnie, mint ahogy azt gondoltam volna. Persze arról nem szóltak, hogy mennyiért, milyen életszínvonalat biztosítva, milyen jellegű munkákkal. Jó volt megnézni ezt a részt, főként, hogy figyelemmel kísértem az egész évadot (annyiszor volt már, hogy simán lehet használni ezt a kifejezést. Szerintem). Persze nem lettem sokkal okosabb. Maximum, hogy már tudom, hogy műhajat még bevarrni is lehet. :D Munkatársamnak ajánlottam is, mert az ő haja megint egy külön világ. :D :D :D Attól, hogy néztem a műsort, belőlem nem lett topmodell, de még csak top nélküli sem. Nem tudok szebben járni, beszélni, nem tudom sminkelni magam és még mindig nem tudok öltözködni. Bár ez utóbbi nem igaz, tudok öltözködni, csak ez a külvilág számára kissé furcsán jön le. Kedvenc alkalmazásunkban (remélem ehhez nem kell külön magyarázat) a stílusomra csak hármast kaptam. De legalább végre nem a ’jól néz ki’ tulajdonságom kullog a sor végén. :D Itt bizalmasan bevallom, hogy az 3,1. :D :D :D Akkor itt át is térnék a magamról szóló részre.
Hiába akarok topmodell lenni, íme, az a végtelen ok, miért is nem leszek soha az.
Első pontként (bár nem fogok toplistát készíteni) csak visszautalok a fenti néhány sorra, mit nem tanultam meg a műsorból, mit nem tudok és mit nem szoktam csinálni, mellékesen még átlagos is vagyok. Hmmm. Átlagos? Azt azért nem. Inkább legyek csúnyácska, vagy qrva rusnya, de ne átlagos. (lehervasztó ám ez a hülye alkalmazás…) A további pontok (amik ugye nincsenek :D) foglalkoznak egyéb külső és rengeteg belső tulajdonságaimmal. Kezdjük a külsővel.
Akkor jöjjenek a belső tulajdonságok. Utálok egy helyben lenni órákig (kivéve a számítógép, de az megint egy más történet). Utálom, ha sietni kell, ha siettetnek. Néha szeretek pörögni, de alapvetően lusta vagyok. Meg makacs, önfejű, egoista… Csak, hogy néhányat említsek az általam legjobban szeretett, mások által legjobban utált tulajdonságaim közül.
Tényleg, a piercinget és a tetkót említettem már? :D
Vica versa nem leszek topmodell. De még katalógusokban sem láthattok viszont. Talán nem is baj. A televízióban minden könnyebbnek tűnik, még ha a ’valóságot’ is mutatja. Meg van a saját valóságom – bát jelen pillanatban eléggé nyomorúságos – és meg van a kis álomvilágom, ahol olyan vagyok, amilyen lenni szeretnék. És itt most ne gondoljon senki sem egy kifutón vonuló csontkollekcióról. Gondoljatok egy vagány motoros csajra full kivarrva a barátaival egy találkozón, ahogy koncerten tombolnak. Ilyen vagyok álmaimban, s bár néhány részlet már megvan, azon leszek, hogy az egész valósággá váljon. Az én álmom az én valóságom.
Tehát, akkor tegyük fel a nagy kérdést. Ki lesz az új amerikai topmodell?
Nos én biztos nem! :D :D :D
