Az az igazság, hogy lassan a kis p*csöm ki van már a témával. Mert, hogy őszinte legyek maga a cím, nem létezik. Vannak a srácok és vagyok én. De külön-külön.
Nem mondom, hogy ezer éve nem volt senkim, mert ez nem lenne igaz. Nem fogok sírni, mert azon már rég túl vagyok. :D
Valójában sokan sokkal rosszabb helyzetben lehetnek, mint én. Márciusban szakítottam az akkori fiúmmal. Az utolsó hónapok már elviselhetetlenek voltak. Még jó, hogy háromszáz kilométerre tanulok otthontól, így nem túl sűrűn találkoztunk az exszel. Ha nem így lett volna, valószínű még meg sem közelítjük az egy évet. De amiről írni szeretnék, az az ezt követő időszak.
Ebben a pillanatban új címet is adok a bejegyzésnek, ami tökéletesen jellemzi a szerelmi életemet.
A barmok és én
Nem is tudom, hogy egy nagy monológban írjam e le, vagy külön-külön taglaljam ezeket a pancsereket, akikkel az élet összesodort az utóbbi pár hónapban.
Vagy én lennék a pancser? Egyébként totál az vagyok, de eddig ezen a területen ez a csodás tulajdonságom még nem mutatkozott meg… Egyszer lesz, ami sose volt… :S
Talán mégis minden fiúnak külön kis bekezdést szánok. Mert megérdemlik. :)
RSZ.: nos ő a mai napig rejtély a számomra. A szakításom után pár nappal kavartunk össze (tudom nem vártam sokáig, de ez van). A neten sikerült összeismerkednünk, pedig egy városban vagyunk az év nagy részében. Beszélgettünk, először csak üzenetek, aztán msn, végül találkoztunk. Vele legalább eljutottunk a találkozásig (lásd később). A kedvenc kocsmámba mentünk. Iszogattunk, jól berúgtunk, végül nálam kötöttünk ki. Most nem kell ribancnak nézni, az nem volt... :P Majd a következő bekezdésnél… :D :D :D Még úton hazafelé szó volt, hogy ki lettem nézve már mikor elkezdtünk beszélgetni, meg szóba jött valami járás féle is… (Én kis naív.) Másnap délelőtt útjára bocsájtottam. Másnap még találkoztunk. Már az is furcsa volt, hogy eltelt kb. két óra, amíg megcsókolt. Este haza, következő találka nyitott kérdés maradt… Ezután már csak msn, azon is elég gyér beszélgetések… Nem keresett. Én kerestem egy darabig, amíg a büszkeségem engedte. Na jó. A büszkeségem már a béka segge alatt volt. Én éreztem magam szarul azért, mert én próbálkoztam. Aztán feladtam. Azóta nem láttam, nem beszéltem vele és nem sírok utána.
Még, hogy kis bekezdések… Bejegyzéseket lehetne nekik szánni.
B.: még az RSZ időszakban történt az eset. Már egy ideje ismertük egymást. Nem épp az esetem a srác, de tetszett mindig is. Természetesen nem voltunk józanok. Hogy is lehettünk volna… Neki barátnője volt, nekem barátom (RSZ – legalábbis akkor azt hittem). Csak szex és más semmi. Te jó ég, milyen lelkiismeret furdalásom volt… Így utólag persze, tudván mi lett a ’vége’ RSZ-szel, egyáltalán nem bánom. Ez is egy tapasztalat volt. Nem a legpozitívabb, de a hibáiból tanul az ember.
Z.: életem nagy szerelme. Olyan 2 éve voltunk együtt és azóta sem tudom magam túltenni rajta. Pedig nem tartott az egész fél évig, ráadásul távkapcsolat is volt (bár hivatalosan nem is jártunk). Az utóbbi időben ismét feltűnt az életemben. Mindig is beszélgettünk, csak a beszélgetések olyan irányt vettek, mint annak idején. Persze a srác már egy ideje egy másik nővel él. És még boldogok is. Ami tök jó, de mégis felháborító. Nem tagadom, eszméletlenül féltékeny vagyok. Én miért nem találok valakit, akivel megértem magam, és akit tudnék úgy szeretni, hogy az feledtesse Z. emlékét is. Hogy én is barátként tudjak rá gondolni.
G.: na ő egy külön világ. Szintén netes ismeretség. Rám írt, én visszaírtam, felvett msnre én meg csak pilláztam, hogy ki a fene is lehet. Mikor tisztáztuk ezt a kérdést el kezdtünk beszélgetni. Az elején úgy tűnt normális a srác, ismerkedni akar. Szimpatikus volt. Aztán elkezdtek a beszélgetések kissé kínossá válni. Egyre többet jött fel témaként a szex. Olyan dolgokat írt, hogy rendesen belepirultam. Azért kicsit élveztem a dolgot. Úgy volt, hogy találkozunk, amikor utazom haza suliból. Persze nem találkoztunk. Aztán megint ott volt a terv, de megint nem jött össze a találka. Amikor harmadjára sem találkoztunk, akkor úgy döntöttem hanyagolom a srácot. Igazából mér akkor sem akartam volna tőle semmit, de kíváncsi voltam rá, vajon milyen lehet élőben. Vajon ott is olyan nagy vagány, mint a neten? Azzal már rég tisztában voltam, hogy mit is akar tőlem. És abban rendes kapcsolat biztos, hogy tervbe sincs véve. Elkezdtem hanyagolni. Valamelyik nap böngésztem az iwiwen (mert ismerősnek azért felvett) és láss csodát, nője van. Aztán csodák csodájára rám írt msnen. Felhoztam neki ezt a barátnő témát. Ő pedig felajánlotta baráti szívességét. Igen. Azt. Csak annyit reagáltam, hogy ő is nagyon hűséges típus… Aztán már nem nagyon beszélgettünk. Nem is bánom. Nekem nem kell egy ilyen srác.
Nos ennyi. Talán sok erre a három hónapra. Nekem mindenképp. Ennyi csalódás, ennyi reménytelen próbálkozás. Tudom, hogy hiba, hogy könnyen bezsongok és nagyon a lelkemre veszem a csalódásokat.
Talán a külső szemlélők (feltéve, ha valaki képes eljutni idáig :D) jobban látják mi az amit rosszul csinálok (tudom, nem szabad neten ismerkedni és nem szabad inni :D), de így leírva (igaz, elég egyszerűen… szerintem könyvet lehetne írni ebből a pár hónapból) talán nekem is ad valami megvilágosodást. Legyen így. Mindenkinek kevésbé bonyolult életet kívánok! :D :D :D
